forrás: sulinet.hu

HALMOS BÉLA

Ádám István széki prímás*

RÉSZLETEK EGY KÉSZÜLŐ SZEMÉLYI MONOGRÁFIÁBÓL

A lassan évtizedes múltra visszatekintő táncházmozgalom létrejöttét - többek között - a táncházakban elsőként bevezetett széki táncoknak és a kíséretül szolgáló tánczenének: a széki muzsikának köszönheti. Az egyes táncok aránylag könnyen elsajátíthatóak és a megfelelő, kialakult sorrendben táncolva testnek-léleknek egyaránt egészséges örömére szolgálnak. Emellett a kísérőzene is az újszerűség élményével lephette meg a hallgatóságot - szerencsésen keveredvén benne az ismert az ismeretlennel. A háromtagú vonósbandában használatos hangszerek (hegedű, 3-húros kontra, cselló vagy bőgő) és a mai szórakoztató zenében is kívánatos, erőteljes ritmika ismerősnek tűnik; a dallamkincs a nagyközönség számára már ismeretlen, a (modális) harmonizálási mód elég régi ahhoz, hogy újként hasson. Előadásmód, stílus tekintetében is a nálunk már rég elfelejtett hagyományok élednek újjá, megismertetvén ismét az aktivizálódott közönséget az élő muzsikából fakadó, szét- és megosztható örömmel.
A széki muzsikát megtanulni vágyók - akik a hagyományos klasszikus zenei ismeretekkel rendelkeztünk - hamar rájöttünk arra, hogy ezt a zenét nem lehet kottából megtanulni, de még a hangzó, eredeti felvételről sem eléggé. Ugyanis olyan játéktechnikai és előadásmódbeli problémákkal kerültünk szembe, amelyek megoldásához már szakképzett tanár segítségére lett volna szükségünk.
Itthon ilyen tanár nem lévén 1972 karácsonyán Széken, a csipkeszegi táncházban találtam rá arra a romániai magyar-cigány prímásra, Ádám Istvánra (1. kép) akiről - a muzsikálás titkait, technikai fogásait faggatva - már az első beszélgetésünkkor kiderült, hogy emberségben is mesteremnek tekinthetem.
A személyes találkozás, a széki táncház varázsa. MARTIN György útmutató-bíztatása, s talán nem utolsó sorban a magam növekvő érdeklődése végül is azt eredményezte, hogy 1974-ben hozzáláttam Ádám István személyi monográfiájának elkészítéséhez. Ennek a munkának egyik fejezete ez az életrajz, aminek műfaját talán a „közvetített önéletrajz" kifejezéssel lehet legjobban érzékeltetni.
Az életrajz megírásához szükséges adatokat csak a szájhagyományra, a mesélő emlékezetre támaszkodva, riportszerű beszélgetések során tudtam összegyűjteni. (LAJTHA László: Széki gyűjtés. Budapest, 1954. című munkája kivételével - más forrásmunka nem állt a rendelkezésemre.) A magnetofonra vett s később lejegyzett beszélgetések illetve a helyszínen készült jegyzetek anyagának 1 fő forrása természetesen maga Ádám István, de segítségemre volt a múlt eseményeinek felidézésben az egész család.
Mivel a monográfia kapcsán voltaképp arra keresünk választ, hogy a személyiség miként hat a közösségre - jelen esetben a közösség (falu) zenei életére - szükségesnek látszott a befogadó, a tánczenét „használó" táncosok közül is néhányat megszólaltatni. Azaz - a reálisabb kép kialakítása érdekében - célszerű nemcsak a muzsikus szemszögéből, hanem a táncoló, zenét hallgató közönség kritikai jellegű véleménye felől is vizsgálódni. Ugyanezért került az életrajzba a muzsikus „kollégák" némelyikének véleménye is.
Az így összegződő „kollektív emlékezet" megbízhatónak bizonyult. A LAJTHA kötetben szereplő - más zenészekre is vonatkozó adatok közül majd mindegyik azonosan bukkan elő a 30-40 évvel későbbi beszélgetésekben is.

A CSALÁDI KÖRNYEZET, TÁRSADALMI HÁTTÉR

Ádám István Icsán, ragadványneve az Istvánból származik: .......... ezt tudja, nekem egy kényes név volt... kicsi koromban adták nekem." Ez a kényes név Széken nemcsak a cigányok körében használatos, magyarok is megkaphatták:
,,... szóval ő is István volt (Sípos), csak őtet is csúfolták úgy: Icsán, s engemet is csúfolnak: Icsán. Aztán úgy mondják Icsán Pista, pedig Ádám István vagyok... mit tudom én, hogy kenték rám azok!"
Valószínű, hogy maguk a székiek adták neki ezt a megkülönböztető ragadványnevet. mivel volt olyan időszak - 1920 környékén - amikor három Ádám István nevű zenésze (mind prímás) is volt a községnek.

Család — rokonság
Ádám István emlékezete csak a nagyszülőkig terjed, de ebből a generációból is csak az anyai nagyapjáról hallott, a többieknek a nevét sem tudja. Nem is ismerhette őket, mert már a születése előtt meghaltak. „Voltak (prímások Szentegyeden)... ippeg volt a bapóm. a nagyapám. Én nem ismertem... Hanzi János. "
Az Ádám család eredetéről egyebet nem tud, arra sem emlékszik, hogy honnan származnak s mikor telepedtek meg: „Itt születtünk ... apánk is ide való volt. "
A család férfi tagjai mind széki születésűek, de az asszonyok a későbbi generációkban is más községekből származnak (Szentegyed, Bonchida. Ördöngősfüze, Magyarderzse, Kékes).
Édesapja szintén Ádám István (prímás, Szék ? - meghalt 1926-ban), édesanyja Hanzi Julianna (Szentegyed ? - meghalt 1909-ben). Szüleit korán elveszti; az anyja a szülés után hat hónappal meghalt, apjáról 17 évesen maradt árván.
„ ... aztán hazajöttem magamba, csak egyedül. Nem volt se apám - há' nem volt se anyám... egyedül hagytak abban az időben. "
Az édesanyja testvére is zenész volt:
„ Volt nekem egy nagybátyám, egy szentegyedi. Édesanyámnak a testvére. Az hozta be [a 3-húros kontrát Székre]... azt hittak... Hanzi Sándornak. "
Az édesapja két testvére: Ádám József és Ádám Zsigmond - mindketten zenészek, kontrások voltak. Ádám Zsigmond fia volt az az Ádám István, aki - mint az egyik prímás - a LAJTHA gyűjtésben „id. Ádám István" néven szerepel......... mert én muzsikáltam az öreg István bácsival, aki volt Pesten Zsukival [Ferenci Márton] ";
,,... az én édesapám az ő édesapjával Ádám Ispánnak, ezek testvérek voltak... hát aztán - biza - ő volt vagy 80 esztendős, mikor meghalt. Ezelőtt öt évvel. Bekerült a szegények házába, Kolozsvárra, s aztán ott halt meg... nem volt senkije... "
Ádám István Icsán édesapja kétszer nősült meg, az első feleségétől négy lánya született. A féltestvérek közül Ádám Zsuzsa Zsukinak volt az első felesége: .... az volt testvérem nekem, de csak apáról... más feleségtől... ";
„Az a Zsuki az apámnak volt a kontrása... és sógorunk is volt; a testvéremet vette el feleségnek akkor rég... az meghalt, s vett egy másikat".
Az apa második házasságából - Hanzi Juliannával - négy fiúgyermek született. Közülük Ádám Istvánon kívül már csak Ádám Sándor él (sz. 1903), aki Dobos Károly (egy másik széki prímás) kontrása ma is.
A további két testvér közül Ádám József (sz. 1901) „suszter volt, nem zenélt", Ádám György „gyenge kontrás volt - puha -, inkább kőműves ".
Ádám István fiatalon - 17 évesen - nősült meg 1926-ban. Felesége Moldován Julianna (Szék, 1908 - meghalt 1977-ben), három gyermekük született. Ifj. Ádám István (sz. 1931) a kontrása. Ádám Sándor (sz, 1939) a bőgőse és Ádám Erzsébet (sz. 1946), aki alkalmanként bogozik is. A két fiú feleségei testvérek: Lurcsi Eliza és Lurcsi Mária - ők Kékesről származnak. Az asszonyok nagybátyja volt Lurcsi György Gyurica, egy másik híres, fiatalon meghalt széki prímás (ő is szerepel a LAJTHA-gyüjtésben). (A családról lásd az 1. ábrát)

Életrajz
Ádám István 1909. február 11-én született Széken. Iskolába nem járt- analfabéta: ,,há' nem lesz belőle pap - mondták az öregek. "
Anyanyelve a cigány, emellett magyarul és románul is beszél. Magát magyar-cigánynak tartja, vallására nézve római katolikus.
„Egy román ember volt a keresztapám, széki: Nyikita Juon. Aztán átkeresztelkedtem a katolikusokhoz, eljöttem onnant, nem szerettem. Apámék odatettek a románokhoz, hogy aztán én mikor megnősültem Juli nénivel, akkor katolikus... ő református volt én általvittem oda. Ő se legyen református, én se román. "
20 évesen vonult be katonának két évre. A szolgálatot Tîrgovişte-n töltötte le 1929-31 között....... depozit 2 voltam... nem voltam rendes huszár... annyit vertek... "
Ezen kívül katonai átképzésen volt Marosborgón, Szászsebesen, Nagybányán, Bonchidán, Kolozsvárt, Besztercén. Fronton nem volt, Besztercéről hazaszökött. A katonáskodás alatt nem muzsikált. Székről hosszabb időre aztán soha nem távozott el. Mindig a zenélésből, s mellette a földművelésből - állattartásból élt és tartotta el a családját. Néha alkalmi munkát is vállalt, ilyenkor is csak a környező, közeli községekbe jutott el.
„Há' jártam én fiatal koromban ezeken a falukon: Szekuláj, Gyulatelkén, Gőcön, Császáriba, Füzesen. Kőműves munkát csináltam. Aztán most már többet tudnak, egy napszámos többet tud, mint én, mert látják... jobban értik. "
1940-ben három hold földet vásároltak, „pénzért, 62-ben vették el". Főleg kukoricát termeltek és gyümölcsöt-zöldséget a kertben. Belépett a „kollektív"-ba, 30 ár kertet (háztáji) kapott, de a felesége halála után ennek felét visszavették. A baromfi, disznó, kecske stb. mellett néha bivalyt, borjút, fejőstehenet, lovat, szamarat is tartottak. „ Volt nekem bivalyom is ... voltam én szegény ember, gazdag is... most csak szegény vagyok. "
Mindig a cigánysoron laktak, előbb a „bánya szélén", két kicsi szobában, majd 1945 után telket vettek - „gazdaembertől, Prózsa Sándortól" - és felépítették a mai házat. Ebben az épületben (lakó)konyha és tisztaszoba, az udvarban pedig egy kis istálló-épület is volt.

Megfogadás, zenélési alkalmak, fizetség
Ádám István számára a megélhetést, a szükséges jövedelmet biztosító forrás elsősorban a muzsikálás volt. Széken a hagyományos életforma felbomlásáig - azaz szinte napjainkig - nagyon sok alkalom adódott a cigányzenészek megfizetett foglalkoztatására.
Egy cigánybanda megfogadása általában csak egy-egy alkalomra szólt. Kivétel ez alól a fiatalok szegenkénti táncháza, itt ugyanis a felkért zenekart tíz hetes időtartamra kötötték le. Minden szegnek rendszerint megvolt a külön-külön bandája - ezért tudott sok zenész megélni Széken. A bandák cserélődtek is, de a szerződések meg-megújításával! évekig is foglalkoztatták ugyanazt a zenekart. Ádám István például harminc éven át muzsikált a csipkeszegi táncházban.
A jobb. „divatos" zenekaroknak állandó jövedelmet jelentő táncházak mellett sok alkalmi muzsikálás is volt. Ezekre rendszerint minden szegen ugyanazt, a saját táncházukban muzsikáló zenekart fogadták meg. Kiemelkedő fontosságú a cigányzenészek megélhetése szempontjából a lakodalom, mert ezt fizették meg a legjobban. A lakodalmon kívül voltak bizonyos naptári napokhoz, ünnepekhez kötődő alkalmak, például: a névnapi köszöntők, a kiírás, a sorozás, a rukkolás, az összeadás (juhbemérés), a világítás (halottak napja), május elsejei köszöntés stb. Bizonyos alkalmak egy-egy adott évszakhoz kötődnek, mint: a farsangi mulatságok, fonók, aratási kalákák. Mindezeken túl voltak még a bálok, de a keresztelő, a pártaváltság, olykor még a temetés sem múlt el zene nélkül. Ha fiatal leány vagy legény halt meg, a kísérésen, a sírnál való muzsikáláson túl még rövid tánc is volt a táncházban.
A fizetséget - megegyezés szerint - pénzben vagy természetbeni juttatás formájában kapták meg a zenészek. Az is gyakran előfordult, hogy a fiatalok a cigány valamelyik gazdától bérbevett földjére jártak dolgozni fizetség gyanánt. A kialkudott fizetésen felül a táncos vagy az énekelni, mulatni vágyó ember kedvében járó muzsikus gyakran kapott borravalót is.
Ádám István zenélésből származó jövedelmét nem lehet pontosan megállapítani, mert a felfogadás, a szerződés csak szóban történt. A következő néhány riport-részlet azt mutatja, hogy még egy olyan elismert, sokat foglalkoztatott cigányzenész is, mint ő, legföljebb a szegényebb sorsú székiekkel élt egy szinten. Székely István Futurás (széki lakos):
„Mondjuk akkor megfogadtuk a zenészt vagy a cigányt - mert cigánynak mondtuk... annak kellett mondjuk, mert az volt az ősi szokás, az elnevezése - tíz vasárnapra. Ha megfogadtuk, akkor volt egy olyan napidíj-féléje. S akkor ö aztat terménybe vagy pedig pénzbe kapta meg. Termény volt: kukorica, búza vagy ami ilyen. Melyik fiú mivel tudta kifizetni, úgy fizette ki persze. Én is szegény legény voltam, nem tudtam... ez te t el kellett lopjam!" „Egy legény tíz vasárnapra adott egy véka kukoricát vagy búzát... egy 25 kiló fejenként persze. Körülbelül volt itt vagy harminc legény, aki fizetéssel volt. Persze ott nem mindenki kelletett fizessen... régen az a jó szokás volt, hogy ha egy családban volt öt-hal legény, ott nem volt szabad fizessen csak egy. Lányok nem fizetlek, azok vittek a zenészeknek vagy a cigányoknak vacsorát vagy ebédet, ami járt, sorrendbejött. "
„Kifizethette... nem számított egybe vagy külön-külön. Legyen a 10 vasárnap kifizetve, hogy a másik tíz vasárnapra ne legyen adós, mert ha adós volt, akkor nem jöhetett a táncba. "
Ádám István:
„Tíz vasárnapra [kaptunk] két-háromezer lejt hárman. Hát aztán csináltak bált, az külön volt. Fizettek egy-egy százast ők a fiúk - most ebbe a pénzbe. Egy-egy százast adtak egy estére. Volt 12 fiú - 15-20-ig - így Csipkeszegen nálam... Aztán kaptunk így dohányra borravalót. "
„Terményt a tíz vasárnapba adtak, de bálba nem. Aztán ahogy csináltuk a vásárt: egy mázsa búza a pénzen felül, de csak akkor, mikor volt az a másik világ... mostmár búzát nem... "
.... mondjuk azt mondtuk, hogy lesz kétezer lei és adtok két mázsa ...egy mázsakukorica és egy mázsa búzát. Aztán ha megadták jó, ha nem: több volt a pénz. " „Persze... jöttek ők. két-három fiú, azok voltak a cigányfogadók. Itt a lakáson, ide jöttek fogadni, hoztak pálinkát - azt, amit - bort vagy pálinkát, aztán ittunk, s megcsináltuk a vásárt... az öregasszony - amíg élt főzött nekik vacsorát...így-"
Csorba István 'Kádár" (széki lakos):
„Hát nyáron vett így a gazdáktól egy olyan holt földet, akkor mondta: na, a tíz vasárnapba minden fiú - muzsikál tíz vasárnap - mindenki eljön egy nap kapálni. Elmentek egy nap kapálni, akkor kivitte a muzsikát, vitt pálinkát, ennivalót nekiek. Kapáltak, énekeltek, ott a sorban, ő meg húzta nekiek a csárdást, a tempót - vágták a kicsi máiét. Végig egész nap zenélt nekiek, meg énekeket énekeltek, szóval azok szépek voltak. "
Ádám István (Ál) és Csorba István 'Kádár' (CSI)
CSI: ......... rendesen minden vasárnap meg szerdán is csináltak táncot. 10 vasárnapra meg volt fogadva. "
ÁI: ,, Öt vasárnap alatt az lement. "
CSI: „Mert csináltak hétköznap, szerdán este is táncot, az már tőt t a tíz vasárnapba. Mondjuk ha tíz vasárnapba csináltak két-háromszor, már nem kellett csak hét vasárnap muzsikáljon ...s letelt a tíz vasárnap. Rövidítette a tíz vasárnapot, hogy csináltak hétköznap táncot. "
ÁI: „Hát csináltak sokszor... mikor sor alá kellett menni vagy rukkolás volt, csináltak kedden is. Csak ippeg pénteken este nem volt - akkor nem szoktak -de még pénteken is sokszor volt, ha úgy esett. "
CSI: „Csináltak úgy is táncot, ha vasárnap lett a lakodalom s nem köszönt ki vasárnap a táncrúl, akkor csináltak szombaton este táncot, hogy tudjon kiköszönni a vőlegény a táncrúl. "
ÁI: „Csináltunk neki egy marsot - egész ki az utcáig - kaptunk egy százast tőle. S aztán sokszor ment... három is ki attúl a tánctól egy este. Köszöntek ki hárman is."
A zenészek jövedelmének megítélésénél nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy a kapott pénzt vagy terményt a zenekar három tagja között még szét is kellett osztani. Ádám Istvánnak a fentebb idézett, a viszonylagos jólétre utaló megjegyzése - „...voltam én... gazdag is..." - így válik érthetővé. Ö maga ugyanis hosszabb ideig a két fiával muzsikált együtt, s azok önálló családalapításáig a háromtagú zenekar teljes jövedelme egy család megélhetését szolgálta.

A ZENÉSZ SZAKMA

A hagyományőrző falvakban - „Szék városa" talán a legtisztább, legteljesebb példáját mutatja ezeknek, - a népzene az az ismeretanyag, amelynek birtokában a muzsikus ki tudja elégíteni a közösség hangszeres zeneigényét, s ennek elismeréseképpen a megélhetését biztosító (vagy kiegészítő) jövedelemhez juthat. Ezeknek a túlnyomó többségükben népi tánczenei ismereteknek a megszerzése. gyakorlati alkalmazása, megőrzése, továbbfejlesztése - bővítése és továbbadása azok a kérdések, amelyeknek megválaszolására még nem rendelkezünk elegendő adattal. A hiány pótlására faggattam Ádám Istvánt és a kapott válaszok már most is igazolják, hogy ez a terület több figyelmet igényel és további adatgyűjtésre van szükség.

Tanulás - tanítás
Ádám István a széki zenész cigánycsaládoknál kialakult gyakorlat szerint gyermekként. nyolc-kilenc éves korban kezdi a pályafutását. Az édesapja hegedülni tanítja. Az oktatás tematikáját-módszerét a szükség és a felgyülemlett, öröklött tapasztalatok határozzák meg. Ugyanakkor az írásbeliség teljes hiánya, valamint a „komplexitásra törekvés'" a jellemző. A három hangszert szinte egyszerre kezdi tanulni és mint kontrás vagy bőgős, a gyakorlatban is helyt kell hogy álljon már gyermekfejjel is.
„Az én édesapám egy első zenés: volt, egy első prímás... szépen leültünk, elővette a hegedűt és elővettem én is. Ha nem csináltam, olyat ütött a nyirettyűvel - a vonóval - ide a szememre, hogy megdagadtam. Olyan komisz ember volt. Megdagadt a szemem... én megszenvedtem érte. Vette a hegedűt, megmutatta nekem ettől egész á-ig, egész mindent. Megmutatta: ide tedd az ujjad, így csináld úgy csináld. Aztán úgy, hogy fej bevettem én ügyesen és aztán úgy ügyesen megtanultam. Aztán elmentem muzsikálásokba bogozni, aztán kontrázni és aztán beléverte, belé az ember fej i t a prímába. Úgy, hogy aztán megtanultam mind a hármat. "
Nem volt hosszú felkészülési időszak; alig hogy valamelyest bánni tud a hangszerrel. máris „dolgozni" kezdett.
„ Volt egy Laci bácsi nevezetű zenész. Zománc Laci, mit tudom én, hogy hívták; mink Horgos Lacinak hívtuk. De az már ki volt menve a divatbúi, már csak az apró fiúknak kezdett muzsikálni. Először mondta, hogy én tudok kicsit kontrázni, jobban mint a többi gyerek. Azt mondta egyszer az öregnek (az apjának): engedd el a kicsi fiút, gyűjjön velem. Úgy, hogy aztán elmentem a Laci bácsival úgy hét-nyolc... nyolc-kilencéves koromba. "
Tizenhat éves koráig bőgősként, kontrásként muzsikál az apjával és más prímással is. „Az öreg István bácsival - aki volt Pesten Zsukival - avval muzsikáltam kilencéves koromtól... az ő kontrása (voltam) vagy hat évig. " Ekkor az apjával a két bátyja játszik, ezért ő maga a szükség szerint csapódott hol egyik, hol másik bandához.
.... apámnak volt két fia, neki nem volt szüksége és el kellelt menjek máshova. "
„Aztán apám is elővett engemet is - mer' a nagyobbik bátyám elment katonának - elővett bőgősnek. Én is voltam apámnak bőgőse vagy hat évig. Azután megint hazajött ez a fiuk a katonaságtól, elment a másik: akkor lettem kontrás. " Az apja haláláig prímásként tehát még nem szerepel - legalábbis nem tesz említést róla -, de kontrásként, bőgősként csak ellesi   a mesterséget,   mert tizenhat éves korától „prímázni" kezdett, ahogy mondja: „azóta mindig ezt folytatom. "
A hangszerjáték elsajátításához természetesen szükség van az otthoni, egyéni vagy közös gyakorlásra is. Csorba János (széki születésű, szamosújvári lakos) mondja:
„Hát gondolom, hogy Icsán tanult tőle (Zsukitól) legtöbbet, mert... hát hallgatták, de a cigányoknak általában ez volt a szakmájuk. Meg idejük is volt reá, hogy muzsikáltak naphosszat otthon, a cigánysoron. Próbálgatták. "
Hogy kiből lesz prímás, az eddigiekből talán kiderül: nincs eldöntve a gyerekek tanításának kezdetekor. Mindegyik gyerek megkapja a lehetőséget - vagy rákényszerítik - hogy mindegyik hangszeren megtanuljon s aztán a tehetség, a szorgalom és a „kereslet" emeli ki a leendő prímást a többi zenész közül.
Ádám Istvánt a bátyja is biztatta:
„...azt mondja az egyik bátyám - amelyik most is él (id. Ádám Sándor): Te öcsém, te jobb prímás lehetsz, mint mindenki. Kapjál magadnak egy utcát. " „Itt, a Csipkeszeg utcába állottam be legelőször... Megfogadtak a fiúk - már én elmentem egy este, muzsikáltam nekiek ingyen és... azóta én prímás vagyok. Annak már van vagy ötven éve, amíg ezek lefolytak. Aztán elővettem a két bátyámat magam mellé úgy, hogy egyik volt a bőgős, a másik volt a kontrás. Amíg berukkoltam, mind velem voltak. "
Első önálló bandájában tehát a két bátyjával játszott, a katonaság után csak Sándor bátyja maradt vele, ő volt a kontrása, bőgős „amilyet kapott". Később:
.... már megszületett a fiunk, amelyik van most, ez a Pityu, aztán mikor már kilencéves volt én is befogtam őt bőgőre. ...Aztán jött a másik. Na, akkor már volt bőgősöm is, kontrásom is. Ez kitanult aztán jól brácsozni, ez a Pityu. Úgy, hogy azóta a mái napig is így együtt zenélünk... meg voltam elégedve s ők is velem. Ippeg jól ment a dolog. "
Ádám István kisebbik fia, Sanyi is kilenc évesen kezdett bogozni, 1948 körül. Ettől fogva apa és két fia harminc éven keresztül muzsikáltak együtt!
Ádám István később - mint már elismert prímás -, maga is tanít.
„Hát aztán úgy tanítottam, hogy eljött a fiú hozzám - vagy én elmentem esetleg hozzá ~ hogy ha olyan nagy úr volt. Elmentem hozzá és megtanítottam egy könnyű lassúra (mutatja hegedűn). Aztán úgy tanítottam őtet: na, fogd meg így (e, a dallam első hangja) - akkor ő is úgy csinált; na, most a másikat (aO s belejött akkor szépen. (A balkéz ujjait nem nevezte meg.) Há'. nem mondtam meg nekik! Látod, hogy csináltam én? Azt mondja: igen. Akkor te is úgy csináld! És megtanulta... Muzsikáltam kétszer-háromszor neki még másokat is - nem csak ippeg eztet -, muzsikáltam kétszer-háromszor, s már megtanult magától már többet. Ö maga magától... Otthon gyakorolta és megtanulta. S úgy, hogy éppen jól muzsikál, most van, aki éppen jól muzsikál. "
Egyik tanítványa, Szabó István 'Kávés' (1934-1999), magyar prímás így emlékszik vissza:
„ Még az Icsán is inkább ráállott, hogy megmagyarázta, hogy na, ezt úgy kell és hogy kell muzsikálni, hogy szépen gyűjjön ki a lassú - hogy kell adni... Nekem így magyarázta: kell egy kicsit ízit is adni annak a muzsikának, nem csak hogy rángatjuk ott! Át kell érezni - azt mondja - érzésbül, gondold belé magadat -azt mondja - s így fiam. Az öreg elég jó tanáccsal volt, akárhányszor megkérdeztem, vagy együtt voltunk. "
„Icsán örökké felkeresett minket, s akkor odahangolta a muzsikát, ahová az övé volt, hogy találjon a bráccsal. Na, azt mondja, lássuk mit tudsz!... Elmentem a táncra - már tudták, hogy van muzsikám -, s ők jóindulattal felajánlották,hogy... mikor volt szünet... nesze Pista fiam, azt mondja Icsán, próbáld meg! Segítettek. "
Az egyik gyűjtőút során Ádám István engem is tanított - kontrázni is. A 3-húros kontra akkord-fogásait mutatta, magyarázta (F-dúr):
„Szóval ezt az ujját teszi a közbülsőre [a D-húron második ujjal f1], a másikat teszi erre [ugyanaz! az ujj az Á-húron c1], aztán ezt az ujját annyit teszi, amíg hallja: tiszta [első ujj a G-húron: a]... Figyelje csak meg... ezt a kettőt... Mind a kettőre tegye, ez az ujja-begye felét erre, felét a másikra, s eztet melléje. Tanulja meg mostan! Hallja, hogy megy? ... Na tessék, nem nagy dolog!" A fentebb idézettekből kiderül, hogy a széki cigányzenészek körében az ismeretátadás és   a   zenei   gyakorlat   megszerzésének   módja   megegyezik   a   hagyományos   paraszti társadalomban tapasztalható egyéb tanítási-tanulási metódusokkal. A zenei írásbeliség és a szervezett zeneoktatás teljesen hiányzik. „Mert telefonisták ők is, mi is azok vagyunk, mert a kottát nem ismerjük egyáltalán " - mondja ifj. Ádám Sándor.
A hangszertanulás is tehát egy, az utánzásra, tapasztalatszerzésre épülő, mindenféle előkészítő elméleti oktatást nélkülöző természetes folyamat, amely időben nem osztható felkészülési és alkalmazási-bizonyítási szakaszokra. Ebben a folyamatban a hangszerek, a zenekarban betöltött funkció szerinti szakosodás is a szükség és a lehetőség függvénye inkább, mint az egyéni döntésé.
Zsukiról [Ferenci Márton] mondja Ádám István amikor a hegedűjátékról, a fekvésekről beszélgettünk):
„ Ez a Zsuki - látja - még ott [3. fekvés] nem játszott... Ő egy nagy brácsos volt, ő az én apámnak volt a kontrása... Aztán negyven esztendős korában lett prímás. Hát csakis olyan, de a kontrát nagyon jól értette, nagyon, nagyon finom kontrás volt az öreg Zsuki. Aztán nem volt prímása, aztán felcsapott prímásnak. Aztán úgy, hogy volt ő is egy olyan prímás. Itt Széken jó volt..., amilyen emberek voltak akkor. De nem volt egy nem tudom mi, ő volt a leggyengébb, ha azt vesszük... jó politikája volt, tudta magát tenni az emberek mellé... "

Hangszerjáték - összjáték
Ádám Istvánt a környezete nem kényszerítette rá - s úgy látszik az egyéni adottságai sem olyanok -, hogy a hegedű                játékra vonatkozó, saját szakmai nyelvét kialakítsa. Egyéb zenei műveltség hiányában kölcsön se vehette a megfelelő „terminus tecnicus"-okat. így a játéktechnikára, az előadásmódra és a zenei formálásra vonatkozó kérdésekre néha nem szóban válaszolt, hanem ahogy egész életében tette: hegedűvel. Az elvontabb témákat érintő kérdésre adott válaszai is legföljebb csak ösztönösségről tanúskodnak (például a vonásnemekről):
„Hát aztán az magától kell jöjjön... maga érti áztat, ugyibár azt mer'... Nekünk ami a fejünkbe' van; bele van vésve. És aki nem kottából muzsikál, mindenki így csinál. Aki már kottából muzsikál az más, de ezek az egyfajta muzsikások, mint mink eztet úgy szoktuk csinálni, ahogy szoktuk. "
Az elvont, szakmai fogalmak hiánya talán Ádám István háromnyelvű analfabétizmusával is magyarázható. Ebben a „közvetett önéletrajzban" ezért néha még egy áttételre van szükség; a tapasztalatokra, megfigyelésekre támaszkodva kell kiegészíteni mindazt, amit „Icsán" megfogalmazott.
A széki tánczenében kialakult játéktechnikát, stílust meghatározó tényezők között alapvető fontosságú az, hogy a zenész tánchoz muzsikál.
,,... és a tánchoz, igen... Ezek a vendéglői cigányok ugye vannak sokan. Ott cimbalom van, meg brácsa, nagybőgő, nyavalyatörős, hát ott sokan vannak, hát észre sem vevődik, hogy hogy van, mi van! Csak ott amúgy húzza áztat, aztán sokan vannak, nagy zaj abba a nagy terembe'. Igen, de mikor mi kimegyünk - szegény fejünk - százötven személynek három zenész egy lakodalomba! Hát mit tudjunk csinálni? Akkora a szín, mint egész ide nálam a konyha. És aztán hallszódjék az, hogy annyi nép mulasson rajta, és semmi izé nincsen, semmi hangszóró. Azért mondom, hogy nehéz, nehéz dolog. Ott, vendéglőben a zenészeknek, ott más. Nem is tudják, hogy mit jelent ez. "
A kedvezőtlen körülmények között olykor rendkívül hosszú ideig kell a zenészeknek játszaniuk.
„És maguknál - mikor elmennek egy táncba - mennyi ideig muzsikálnak?... Négy órát? Há' az kevés! Még ki se muzsikálta magát jól! Lakodalomba muzsikál harminc órát!"
Harminc órát hegedülni - szinte pihenő nélkül -, s mindezt az ünnepi hangulatban kellően megittasodott, táncoló-éneklő tömegben, éjszakázva, porban-dohányfüstben! Ez olyan fizikai-idegi igénybevételt jelentő tevékenység, amit csak akkor lehet hivatásszerűen egy egész életen keresztül folytatni, ha kialakul az a célszerű, gazdaságos erőbeosztással élő játékstílus és technika, ami Ádám István hegedűjátékát is jellemzi. így most már érthető, hogy a prímás miért tartja általában a hegedűt a vállához-melléhez szorítva3 (2. kép). A ma ismert hegedűtartást (áll és váll közé szorítva, a bal kéz nem tart csak játszik) nemcsak azért mellőzi lehetőleg, mert kényelmetlenebb, hanem azért is, mert kiverhetik a kezéből a hegedűt! „Icsán" legszívesebben a térdére támasztaná a hegedűt tartó bal kezét, mint a kontrások, de nem teheti, mert úgy már nem lehet rendesen játszani.
„Pláne mink, a prímások! Nem tehetjük így se a hegedűnket, (mutatja) mer4 sokan vannak. Kiütik a kezünkből a nagy fersingek 4. Nem lehet, hogy tartom így; kiüti a kezéből a hegedűt. Álljon így, így meredten, egy deszkán felülve velem egy pallóra, mind a hárman. Én itt, maga ott, a másik túl, aztán nyomjátok, hogy menjen egész éjjel!"
Ez a hegedűtartás 5 lehetővé teszi a nagyobb erőkifejtést és megkönnyíti a húrváltást, hiszen így a hegedű a tengelye mentén elforgathatóvá válik.
A népzenei gyakorlatban tehát a balkéz funkciója összetett: tartja a hegedűt, s a hangképzés mellett a húrváltásban is szerephez jut. Ez természetesen kihat a balkéz játékmódjára is. ilyen hegedűtartásban a kézfej az alaphelyzetben feljebb csúszva (a kart nem lehet teljesen kinyújtani) kb. a második fekvés magasságában helyezkedik el. A hegedűnyak felfekszik a ferdén hátranyúló hüvelykujjra és a hegedűtest a bal csuklóra is támaszkodik. (3. kép) Ebből eredően 1. és 2. fekvésben a fogás változtatása nélkül képes játszani. Az 1. fekvést csak a csukló mozdításával, nyújtással is el tudja érni, illetve előszeretettel alkalmazza a 2. fekvést, ami a műzenei gyakorlatban a legbizonytalanabb fogással járó s ezért „közutálatnak örvendő" fekvés. Ádám István az említetteken kívül még a 3., 4. és 5. fekvést is használja. Ilyenkor a hegedűt már ő is az álla alá szorítva tartja, de a balkéz „dolga végeztével" ismét felveszi a kiinduló helyzetet.
Az ékítés, díszítés lehetőségei is megváltoznak. A vibrátót nem használta.
„Reszkessen a keze? Én nem szoktam. Nem szoktam sok hallgatókat muzsikálni, Így virrasztónál, halotti nótánál... ilyesmi. "
Megjelenik viszont az úgynevezett „kecskevibrátó", ami áthatóvá, jobban hallhatóvá teszi a hangot, sok hosszú, kitartott hangnál alkalmazza. Egyébként a hangok díszítésére, szomszédos hangokkal történő színezésére az ismert ornamensek mindegyikét használja (előke, parányzó, mordent, kettős ékesítés, trilla), kiegészítve még a csúszásokkal is. A különféle díszítő elemek alkalmazása műfajonként és a tempótól függően változik (leszámítva a szubjektív tényezőket), de ezek részletes ismertetésére nincs mód. Annyit azonban feltétlenül meg kell említeni, hogy ezeknek a díszítéseknek fontos szerepük van a ritmizálásban és azt is, hogy balkéz ujjai mindezeket minimális ujjmozgással produkálják. A látvány alapján nem lehet azokra a finom mozgásokra következtetni, amit egy lelassított felvétel igazol. A díszítőtechnikára nem kaptam érdembeli felvilágosítást Ádám Istvántól: „Attúl függ, hogy milyen a szokása és hogy tudja"
E tekintetben viszont különbséget tesz a magyar és a román zenészek között:
,,...más a román fogás. Figyelje csak meg jól akármelyik zenészt, ha ő magyar, akkor már neki másképpen szól a hegedű a kézibe', román cigány az másképp... az ujjából számít. "
A balkéz technikához tartozik még az is, hogy elég gyakran használ kettősfogásokat (a kísérő harmóniába illőt); a dallamzárlatoknál alkalmazza néha a balkéz-pizzicatót és a természetes üveghangok közül az oktávnál megszólalót ismeri, ő „üreshang"-nak nevezi.
A vonófogás is az erőteljes, erős hangzást követelő játékmódhoz való alkalmazkodást mutatja. Nem a kapánál, hanem felette fogva megrövidíti az egyébként normál hosszúságú vonót, ami ezzel a nagyobb erőkifejtésre válik alkalmassá. A jobbkéz közvetlenül a vonórudat fogja: a hüvelyujj alatta, a többi ujj felette helyezkedik el. (4. kép) A hüvelykujj a szőr alatt is tarthatja a vonót. A vonó szőre erősen meg van feszítve, ez is elősegíti azt, hogy a húrra gyakorolt nyomás a lehető legnagyobb legyen.
A vonókezelés, a különböző vonásnemek fontosságát Ádám István is érzi:
„Ha nem tud egy nótát és lekottázza, el tudja muzsikálni. És mondjuk le van kottázva, akkor tudja, hogy jártassá a vonót... hogy hogy megy az a vonó, hol mit játsszon? Nem tudja mit csináljon a vonóval... az ujja odamenyen. Magának jobb lenne, ha fülből csinálná, mint kottából... Le van kottázva, itt az ujja, de a taktust nem tudja, hogy mit csináljon, hogy is húzza. "
Zsukit, a legismertebb széki prímást is a jobbkéztechnikája miatt kritizálja:
„ Ő csinálta őket, mer' neki rossz volt a karja. Nem tudta ő úgy csinálni őket, ahogy kell. A vonója nem így csinálta [mutatja: a sűrű tempó-aprája gyors tizenhatod meneteit párosával kötve és nem külön vonóra játssza]. Azért csinálta így, mert neki rossz volt a karja és ö apámnak kont r ás a volt valamikor... "
A vonókezelés és a különböző vonásnemek alkalmazása műfajonként változó. A táncramuzsikálás,   a rendkívül   ritmikus játékmód - az adott körülmények között - megkívánja a határozott, erős vonóindítást, a hallható vonóváltást (evvel is ritmizál!). a hangsúlyos hangoknál a vonó megreccsenése szinte követelmény. A „legato" és a sima „détaché", ebben az előadásmódban ismeretlen, leggyakoribb a „martelé", a „staccato" s néha előfordul a „spiccato" is. A nyolcad-tizenhatod mozgások hangjait általában külön vonóra játssza, a kötések közül a ritmuseltolásos, színkópás átkötések gyakra elfordulnak -sokszor ütemek között is.
Ádám István vonókezelése egyéni, ösztönös és improvizatív. A hatvan év alatt kialakult készség mindig megtalálja a megfelelő vonásnemet, jobbkéztechnikát a kívánt hatás elérése érdekében. Hegedűjátékáról általánosságban is elmondható az, ami a vonókezelésére vonatkozott: felismerhetően egyéni, ösztönös és a széki prímások között talán a legjobban improvizáló.
Saját képességéről nem beszélt, de mint prímás tudatában van annak, hogy milyen fontos a megbízható, jó kíséret (kontrás és bőgős), vagy ahogy a székiek találóan mondják: a „segítség".
„Magának is milyen jól esik, mikor hallja, hogy maga után jól fog (a kontrás). Igen, de ha ott körösztöl az a hegedű s maga öli magát, akkor nem megy, igaz? De ha jól fog, milyen jól megy! Viszi az embert, s van kedve, hogy csinálja, de ha nem tud, akkor öli magát s nincsen semmi szaporája. "
A jó kíséret mellett a rosszabb prímás is megél: „Akármilyen gyenge prímás, nem számít, ha van jó kontra. Kiveszi a bajból. "
A prímás feladata a banda összjátékáról is gondoskodni. Ezért tartja „Icsán" fontosnak azt, hogy a prímás mind a járom hangszeren tudjon játszani, mivel csak így lehet ellenőrizni, illetve betanítani a kíséretet.
,, Csak abból lehet (jó prímás), mer' akkor az illető érzi mind a hangot és akkor ott nem lehet hazudni, ... hogy mondja nekem: nézd, milyen kontrás vagyok én! De aki nem tud brácsozni s nem tud bogozni, neki kontrázhat, ahogy akar, mer' úgyse érti. Igen, de ha én tudom s megtanultam, akkor nem lehet még egy centit se hazudni! Azért mondom magának, mer' úgy szép, hogy ha mind a hármat tudja. Ha volt egyszer bőgős, azután volt kontrás, aztán megtanulta ezt is. Aztán maga is meg tudja tanítani a maga kontrását: »Nézd, te, így kell fogni, úgy kell fogni!«"
Széken a táncosok elsősorban a jó ritmust követelik meg a zenei kísérettől (a bőgőstől szinte mást nem is), a stílusnak megfelelő zenei együtthangzás másodlagos követelmény. Ezért a helyes harmonizálás már a tisztán zenei igényességet is jelzi Ádám István zenekarában. Már-már „művészi" többlet ez, ami nélkül sok banda megél ma is.
„Ott van - nem azért, hogy kritizáljam - elég jól muzsikál Gyuri is [Moldován György „Ilka Gyuri" széki prímás], de már neki kontrálhat akárki... De nem hal Iszik jól az a hegedű, ha nincsen, ha nem fogott jól utána - a prímás után — és rosszuk hallszik ki az. Ugyibár, ha nincsen az a három hang, hogy találjon, nincs értelme. Aztán öli magát a Gyuri a feleségével és a Gyurikával.6

A hangszer
Azok a hangszerek, amelyeket Ádám István a sok évtizedes használat során elnyűtt, nemcsak a hangjuk, hanem az állaguk alapján is gyenge minőségűek voltak.
„Aztán mit csinált a szegény cigány itt Széken. Nem volt honnét pénze - hogy egyet vegyen [hegedűlábat] - odatett egy darab máléhajat. Az volt a palló, felhúzta, úgy kontrázott, mint a huzat. El volt itt hasadva a hegedűje, itt is, ott is, úgy zörgött, mint egy izé!"
„Icsán" a hegedűit vásárolta, ő maga soha nem készített hangszert. Volt rá eset, hogy a fiatalok vettek neki hangszert, ennek fejében tíz vasárnapot ingyen muzsikált a táncházban. A hangszerjavítást maguk végezték el:
„Reparálni reparálunk. Ha eljött, hogy Pista bácsi, lenne szíves, tegyen nekem egy pallót vagy csinálja meg a nyelvit vagy enyvezést, hasadást, azt megcsináltuk. De így, hogy újbul csináljunk hegedűt, azt nem!"
A széki prímás az erős, áthatóan éles hangú hegedűt tartja jó hangszernek: „Aztán a hegedű annál jobb, hogy legyen jó éles... a strapa hegedű. "
Ez a szempont már a hangszer kiválasztásánál is érvényesül. Amennyiben a vásárolt - kapott „muzsika" hangja nem megfelelő, érti a módját annak is, miként lehet a lélek, a láb, a húrok és a húrtartó beállításával a hegedű hangját erőssé, élessé tenni. Még a hegedű karbantartásánál, tisztításánál is ügyelni kell:
„... de tudja meg nem jó pucolni a hegedűt, mer' elveszi a hangját! Jó, jó pucolni, megtörölni, de az ember mikor ippeg megy hegedülni, akkor ne pucolja meg, mer' elveszi a hangját. Már nem szól a hegedű úgy. Nem próbálta maga is, hogy — teszem fel - mikor elszakadt egy húr, akkor feltett egy másikat, már a hegedű nem megy úgy. De az meg kell magába erősödjön az a hegedű, úgy hogy jól járjon, tudja? Mert a hegedű mennél többet muzsikál, annál élesebb. Én elmegyek szombaton este egy bálba vagy egy lakodalomba és elmegyek vasárnap is. Úgy menyen az a hegedű, hogy még fájnak az ujja begyei, olyan erős. De amikor elmegyek oda otthonról és kipucoltam, nem is érzem... olyan, mint a rongy, olyan lágy!"
Ádám István a hegedűt „muzsikának", a vonót „nyirettyűnek" nevezi, de ma már a régi neveket az általánosan ismertekkel keverve használja. Az egyes hangszer-alkatrészekre vonatkozó elnevezéseket a 2. ábra ismerteti. A hegedűtestben elhelyezkedő, nem látható alkatrészek közül csak a lélekről tesz említést, azt Ádám István „sólyom"-nak hívja. Vonót maguk is készítenek, de csak kontrához és a bőgőhöz (ezekhez rövidebb vonót használnak), a hegedűhöz már nem. A vásárolt hegedűvonót viszont a vonófejbeni szőrbefogásnál - a gyanta-ragasztás és az ék mellett - még finom dróttekercseléssel is megerősítik, különben a rendkívül energikus vonókezelés miatt könnyen kiszakad a szőr.
A hegedűre az 1960-as évek óta fémhúrokat feszítenek, de korábban bélhúrokat, selyemhúrokat használtak:
.... jobbak vótak a fenébe [a selyemhúrok].' Volt szegény apámnak egy ilyen tekercs selyemhúrja. Így, ilyen formában [mutatja: a hegedűfejnél tekercsben]. Amikor hazajött a lakodalomból, aztán itt né, teli volt, odakötötte, ide is kötötte, aztán szakadt el, mert az selyem é-húrok... Aztán - ugyebár - fel kellett húzni akkor is, aztán vagy elkopott a gyantától vagy gyenge volt a selyem, elszakadt. Aztán megint visszatette, aztán az kinyúlott, az a selyemhúr. Milyen baj volt az, hogy az ő hegedűje mindig stimmolatlan volt. Mind a négy húrja... az első volt selyem, az á-húr volt bél a másik be volt burkolva, de csak selyem (d-húr), a negyedik az is csak selyem volt, bé volt burkolva (g-húr). Na! Ezek voltak a húrok régen. "
Ha a szükség úgy hozta, csináltak húrt lószőrből is (a kontrára):
„ Összefacsarlunk egy két-három szálat, ahogy talált a hegedűvel és tettünk magunknak g-húrt. Bírta, csak mindig kellett stimmolni, mert vagy az egyik nem volt jó, vagy! a másik. 7
A hegedű felhangolásához Ádám István nem használt segédeszközt (á-sípot vagy hangvillát):
„Nekem is van három, de előveszem eztet?"... Mink megstimmoltuk magunknak egy hangba, amelyikbe gondoltuk meg, hogy a hegedű jobban mennyen, s abba volt. "
Amióta fémhúrokat használnak, a hegedűt normál á-nál magasabbra (bé, h) hangolják.
„Jobban megy a hegedű. Nagy erő van benne. "

A repertoár
Az a zene, amit Ádám István játszik, ma már szerves egységnek tűnik, maga a „széki muzsika. Az eredetet illetően mégis három világosan elkülöníthető részre tagolhatjuk a dallamok összességét. Erre a prímás maga is utal.

A törzsrepertoár
A törzsrepertoárt azok a dallamok alkotják, amelyeket, „Icsán" a széki prímás elődöktől tanult - örökölt. Saját szóhasználatban ez úgy jelentkezik, hogy például:
„Zsuki volt, ő csinálta, én onnét tanultam " vagy „Apám csinálta, tőle tanultam " stb.
Természetesen ezek a dallamok is származhattak valahonnan, de Ádám István már mint eredeti széki darabokat tanulta meg őket.
A széki prímás elődök - kortársak Ádám István emlékezete szerint: Horgos Laci (esetleg Zománc Laci); Ádám István ('Icsán' apja); Ádám István ("pesti Icsán'); Ferenci Márton 'Zsuki'; Lurcsi György 'Gyurica' és Mákó Gyuri.
A ma még élő vagy fiatalabb prímások: Dobos Károly, Moldován György 'Ilka Gyuri', Szabó István és Boli József 'Bubuci'. (Közülük ma már csak Boli József él.)

A repertoár bővítése - külső hatások
A második a dallamoknak az a csoportja, amire azt mondja: „én csináltam"
„Ezt én csináltam... falurúl,8 Ferikétől. Olyanforma ember, mint én, olyan
öreg... Császáriban lakik, egy első prímás volt az is. "
Itt tehát azokról a dallamokról van szó. amelyeket Ádám István honosított meg Széken és tőle vették át esetleg a többiek. Az így elterjesztett új, jövevény dallamok különféle úton-módon jutottak el hozzá.
„Ezek porkák, ezeket mind én csináltam. A magyaroktól hallottam, amikor itt voltak 41-ben. "
„Ez román szirba... Énekelték a tanítónék itt Széken... Ok tanították. Aztán csináltunk porkát (belőle) a fiúknak. "
„Ez most jött, egy új tempó. Kitől is tanultuk... Endrétől, Endrének az apja...
Sándor bácsi Szilaj... Ő volt egy öreg prímás, bonchidai. Szóval mikor csináltak cigánybálokat, őket fogadtuk mink a cigányok a bálba..., meghalt. A fia, Endre él, az is jó zenész, csak ez már új zenész. Pusztai Sándor volt az apja, csak csúfolták: Szilaj. "
„Hát aztán falurúl, hozták az idegenek. Aztán mentek a román táncra a magyar fiúk, aztán megtanulták... követelték: húzza ke'', Pista bácsi a septyepást. "
„Ezeket én hoztam... így faluról jöttek a falusiak. Én tanultam, más cigány nem, más prímás nem használja... Én hallottam... Dindisnek hívjuk mink cigányul, lónai, meghalt. Kendilóna itt Bonchida mellett. " „Ezeket már én csináltam, román csárdás... románbúi. "
„ Ezeket mind én csináltam, cigány csárdás. Az öreg Závoditúl - bonchidai - tőle tanultam. "
,, Hát románoktúl, aztán a fene tudja ilyet hol... hát a rádióba hallom. " „Tudja hol volt ez!? Pityu (a fia) volt egy bálba'. Hol is volt? Szucságon. És hazajött és hazahozta ezt a tempót és aztán itt tanított meg reá, így fütyörélve: Apám, tudod ezt? Csináld meg! Aztán én megtanultam, én muzsikálom a fiúknak, ez tőlem ered. "
Ádám István tehát a környező települések zenészeitől is sokat tanult. Ismeretsége a következőkre terjed ki (általában már nem emlékezett a „kollégák" teljes nevére):

Bonchida	Závodi József, öreg Náci, Pusztai Sándor 'Szilaj', Pusztai Endre, Kolbász Béla, Canka Károly, Canka Gyuri, Muncili;
Szentegyed	Hanzi János, Handi Sándor;
Gyulatelke	Dádi, Béla (Magyarpalatkáról származott);
Ördöngősfüzes	Pikili, Máié Feri;
Császári	Ferike;
Magyarderzs	Prikolics;
Kendilóna	Dindis;
Beszterce	Mikici;
Kolozs	Aladár.

A repertoárbővítés belső lehetőségei
Ádám István repertoárjában a harmadik csoport a legkisebb, de a legizgalmasabb is. Az önálló, tényleges dallamalkotás csíráiról van itt szó; ez lehet egy új pihenő-átkötő motívum. egy cifra vagy az ismert dallamrészek olyan új kombinációja, amit ő talált ki. Az erre vonatkozó megjegyzésekből némi tájékoztatást lehet kapni a repertoárba belekerült dallamok további életéről, esetleg a dallamromlásról is.
„Apám nem csinálta ezeket belé, ezt már én csináltam [az úgynevezett „Székely-verbunk" vastaghúros része]. Az öreg nem csinálta, én modifikáltam ezeket. "
„Eztet én csináltam az én fejemből s aztán nagyon tetszik is a székieknek!"
„En tettem belé [egy közjáték a „Hóhányó" nevű csárdásban]. "
„Nekem van egy szokásom, másnak van egy másik szokása (a cifráról van szó). Teszünk mi bele, ami nem is járna!"
„Aztán ez már mindenféle, össze-vissza van rakva - cigány-csárdás. "
„Aztán - tudja - mink is csináljuk, mikor hogy találjuk hogy jön ki szebben.
Aztán ugyibár mink is abban járunk, hogy legyen valahogy szebb, vagy valami.
Nem ippeg minden magyar... úgy van, ahogy tudjuk, teszünk mink is bele valamit. "
„Ez volt egy csárdás az öreg Závoditól - cigánycsárdás -, aztán csináltam belőle egy porkát a legénységnek. Kell mást is adni a népnek, mert ha azt nem adunk, azt mondja, hogy nem jó zenész! Itthon megtanultam s aztán csináltam belőle egy porkát. Csárdásnak tudtam s csináltam belőle egy porkát. "

A repertoár megőrzése

Ádám István és a fiai analfabéták, így csak a jó emlékezetükre támaszkodhatnak. Az emlékezet ébrentartására azonban segítség is van. Bizonyos dallamokat névvel jelölnek meg. Ifj. Ádám István mondja:
„Tudja, mondjuk csinál egy olyan szapora izét,... azelőtt nem mondta, hogy szaporán, hanem: Pista bácsi, húzza a dűd-kutyákét!... Hogy mennyének egy kicsit szaporábban... hát a dűd-kutya egy bolond kutya...   Veszett, de mi így mondjuk: dűd-kutya. [dühödt]."
Ádám István Icsán is említ dallamneveket:
„Ez vót a Piculás-csárdás. Húzzuk a Piculás-csárdást, így nevezték el. Hát aztán régen voltak a magyaroknál valami pénz, olyan picula, mit tudom én, én se ismertem. Avval fizette ki. Húzza ki eztet: adott neki egy piculát. " „Hát aztán ők - a fiúk -, nevezték el... Tóth Pista magának: húzza bapó a Hóhányót! [csárdás]. Úgy nevezte el s aztán reá maradt. " „ Széken ez az első csárdás. Ha eztet tudja, akkor tud muzsikálni, ha nem, akkor nem tud muzsikálni. Vastag-csárdás, apámtól kerültek elő. " ,, Vasmagyar - úgy hívják. Húzza Pista bácsi a Vasmagyart! így tudjuk, hogy egyik magyar a másiktól melyik. "
Sok dallamot személyekről neveznek el, arról a táncosról-énekesről, akinek a kedvence volt az illető dallam: „Ez a Pusztaié [csárdás], ... kiválasztotta magának. "
Az ilyen elnevezés a személy halála után is sokáig fennmaradhat, de cserélődhet is. „Ez mostani [újabb keletű csárdásdallam], Zsukié volt. ... most választotta ki magának egy fiú: Csorba János. "
Ugyanaz a dallam néha két nevet is viselt, az egyik szegen másképp nevezték, mint a másikon:
„A Trombitásé [magyar], trombitás volt ő, az öreg. így csak a faluba trombitáit, mikor kellett valamit dobolni. S akkor azé volt az a magyar, s azért volt elnevezve: a Trombitás Síposé. S aztán itt Csipkeszegen nevezték: Trombitás Síposé, s aztán Felszegen: Vasmagyar. " A memóriát segíthette az is, hogy 'Icsán' melyik prímástól vagy honnan, melyik községből tanulta a dallamot:
„Horgos Lacinak a ritkája, há' ez régi dolog. Van sok ritka nótája Horgos Lacinak. "
„Zsuki volt, ö csinálta, én onnét tanultam. " „ Ez is a Máié Ferié volt, őtőle fogtuk. "
„Málé Feri csinálta. Ó Füzesről került ide, aztán azokba' az időkbe, aztán megtanulta az öregektől. "
„ Cigánycsárdás, én csináltam. Az öreg Závoditól hallottam - bonchidai. "
„Ezek Bonchidáról jöttek, nem is Bonchidáról, Magyarderzséről. Prikolics hozta - egy jó prímás volt. A bátyámnak, Gyurinak a lakodalmát ő muzsikálta Kucitár Anikónak - az is onnan való volt. Fiatal voltam én akkor. " „ Ez a sűrű tempó, ez már nem széki, hát körülbelül patfalvi. "
A különösebb ismertetőjel hiányában sokszor a táncos - előre énekelve-elfütyülve - idézi fel a kívánt dallamot. Ádám István a dallamok szövegét általában nem ismeri, illetve a szöveg nem juttatja eszébe a kapcsolódó dallamot (a szövegek ugyanis vándorolnak, ugyanazt a szöveget más-más dallamra is lehet énekelni). Gyűjtés közben szövegek szerint kerestem a dallamot, ifj. Ádám István felvilágosított:
„Nem tudja elkezdeni? Itt a baj! Ha valamit maga akar kérni, nálunk csak úgy kérheti, ha egy picit tud belőle valamit. "
A dallammegőrző memória tehát kollektív jellegű, de jó prímásnak az számít, akit nem kell megsegíteni a megfelelő dallam felidézésében. A hagyományőrzés kollektivitásából fakad az is, hogy a zenész önmagáért nem őriz meg sokáig egy dallamot - kivétel természetesen van. Ha nem kérik, követelik a táncosok a dallamot, az visszasüllyed a passzív tudás szintjére.
„ Ezt már rég nem húztam, én se muzsikáltam, nem volt kinek. " „ Tudja, hogy meg kell nekem gondolkozzak rajta, mert régi dolgok ezek. S aztán nem használjuk most."
„Hát már én - tudja a fene - már én ezt is tudom,... azt is tudom... én nem nagyon használom, aztán elfelejtettem. Összezavartam őket. "
Gyűjtés közben sokszor eljutottunk az emlékezet határmezsgyéjére, amin túlról a megfelelő környezeti hatások, nevek, személyek, alkalmak stb. pontos felidézése nélkül már nagyon nehéz a prímás emlékezetébe visszacsalogatni a keresett dallamot. „Hagyjatok, mer' megnyugszom, s majd valahogy eszembe jut... lassú...? "
Néha véletlennek tűnő események segítettek; például ifj. Ádám Sándor a három húros kontrán akkord-meneteket gyakorolt, s erről eszébe jutott az apjának egy sose-hallott magyar. Szabó István, prímás-kolléga így magyarázta:
„Sanyi, lásd, te hoztad ki. Nekifogtál muzsikálni s mindjárt eszébe jutott Pista bátynak. Mi van még abba' a muzsikába', mennyi mindent ki lehet venni'. "
A teljes repertoár ismertetésére most még - és itt - nincs lehetőség.9 Érdemes azonban odafigyelni Ádám Istvánnak a zenei műfajokra utaló észrevételeire. Ezekből a zene mellett a tánc, sőt az egész község életének változásaira is lehet következtetni:
„A septyepás [hétlépés] most jött be 15-20 éve. Eredettől a románoktól jött... Most már a septyepás után... azt mondják neki itten „előre", mert nem tudják a székiek nekie másképpen."
„Eztet [a gólyát] a hostátiak táncolják Kolozsváron,... volt itt is, ritkán. "
„Ezeket a ritka tempókat mind én csináltam. [Zsuki nem játszott még ritka tempót külön.] Nem volt nekije. Akkor nem használlak. Ők a magyarba mentek tempózni, ritka magyarba tempóztak ők. "
„Mentek köszöntem a zsidókhoz. Aztán mikor mentek - így az ajtón - köszönteni, aztán voltak ilyen rendes köszöntőjek a zsidóknak... Muzsikáltam nekik, muzsikáltam zsidó lakodalmat. [Hogy táncoltak?] Sehogy se... férfi a férfival, asszony asszonnyal... mondjuk úgy egy kis valcert, a nők ilyen keringőt."
- A széki románoknak játszik-e?
„Én is muzsikálok, de inkább falusiak jönnek, mikor úgy nagyobb táncok vannak, amikor bált csinálnak. Császáriból. Boncrúl, mikor honnét kapnak ők. Románt tudok egy keveset, nem sokat, csak ippeg. "
- Miket táncolnak a románok?
„Csak csárdást, román csárdást, ezeket a másféle lassúkat; romaneste, batuta... a   csárdásnak,   aztán   valcert   táncolnak   és   septyepást...   Dea-lungu;   nem táncolják. Áztat tudom, hogy ott fordítják az asszonyt..., a tempókat, a Gyulatelkit mind táncolják."
„Mük... hát hogyne, tudunk mük akármit (valcer, tangó, foxtrott)... Sanyi jobban tud. "

A zenészek és a táncosok kapcsolata
A falusi muzsikusok helyzete, a táncosokhoz való viszonya egyértelműen alárendelt: a kapott fizetség fejében úgy köteles muzsikálni, ahogy a táncolni-mulatni vágyó közönség megköveteli: „Ahogy szereti a nép, ahogy kéri. "
Mindig a táncos határozza meg, mit és hogyan játsszon a zenész. Székely István Futurás (széki lakos): „... a cigány nem diktálhatja. Amit kér az a fiatal, áztat húzza a cigány.
Tudja is húzni akármelyik, márna is. "
A zenész-táncos kapcsolat vizsgálata bebizonyítja, hogy a „népzenei szolgáltatást"' nyújtó muzsikus számára sem közömbös az előtte táncolok táncbeli tudása, rátermettsége.
„Aztán ezek hozzák ki a jókedvet a zenészekből. Ha van jótáncú vendég, akkor megy a muzsika, ha nincs aztán — én legalábbis azt mondom — nálamnál makrancosabb nincs a világon. Én tudom, hogy mit kéne csinálni, de nem csináljuk. Kinek csináljam, úgyse érti, akárhogy csinálom; neki jó. De már aki tud táncolni az bizony meg is követeli és van is kedvünk rá. Tudom, hogy megcsinálom neki ezt a csárdást, ez tud táncolni reá,... ha nem tud táncolni én nem tudok muzsikálni!"
Ádám   István többnyire személy szerint   ismeri a táncosokat, de a 60 év aktív muzsikálásban szerzett tapasztalatai is megkönnyítik a munkáját. Sok táncos-generáció megfordult a keze alatt, kiismerhette a táncosok lélektanát, s így akár az egyéni igényeket is ki tudja elégíteni.
„Alig, hogy meglátom az embert, hogy ez szeretné ezt a csárdást, mert ezt szereti. Én már tudom előre, már amikor ott van előttem, már megcsinálom. Úgy belé vagyok szokva, már tudom neki a mozgásáról. Meg már ismerem a népet. " A   zenésznek aktív szerepe van   a tánchagyomány átörökítésében   is.   Az „aprók táncában"'10 csak a muzsikus tanítja a gyerekeket táncolni. Csorba István 'Kádár' (széki lakos):
.... volt aprók tánca. Olyan kicsiknek még - 7-8-10 éveseknek - külön volt tánc, s ott már tanulták a táncot ilyen gyengébb zenészekkel... Ott muzsikált nekiek, s mikor fordította... most húzta a csárdást s nem értette senki, hogy mit húz, azt mondta: csárdás, fiúk. Akkor fordította magyarra: fiúk, most magyar. Ne táncoljátok a csárdást, most fogjátok össze négyesbe'. Csinálták az apróknál is már [a tempót]. Akkor azt mondta a cigány: na, gyertek ide kicsik, gyertek, most húzok nektek egyet, mert tanította űket, hogy tanuljanak meg tempózni, mert aztán akkor azért kapja a pénzt. "
A tempó, a legnehezebb széki legényes tánc tanítása, zenészekkel közös tanulása a későbbiekben, a legénykorú táncosokkal is folyt.
.... Tudja, abba járt mindegyik cigány... az ő legénye tudjon jobban táncolni, mint más utcán. Én is abba jártam, és aztán: na, nézd meg te, ez ilyen tempó, ez így van, úgy van. Mi mondtuk, aztán megcsinálták itt, aztán megtanultak egy csomóan. Megcsinálják egy páran ott nálunk Csipkeszegen, mert én tanítottam őket. Mondtam, hogy gyertek ide fiúk, tempózzatok, ti is csináljátok... Sanyi a gordonnal,   amikor én csapom, akkor tük is.   Úgy csináltuk...   Sanyi aztán beléhozta őket - tudták ők úgy-ahogy, de nem tudtak a muzsika után. Aztán, na fiúk! Most kell ütni, nem akkor mikor tük, akkor úgy csinálták, megszokták. "
A jó tempósnak nagy volt a népszerűsége, sokat is áldoztak rá a széki legények, hogy megtanulják a tempót.
„Aztán ezeket a régieket itt tanítottuk meg a házban. Hogy haragudott az öregasszony, kellett, hogy takarítson: sarok voltak. Én muzsikáltam nekik, ittak-ettek s tempóztak. Ok akarták eztet, aztán láttam, hogy ő erre jól tud, aztán elneveztük Székely-tempónak (a táncos neve után), mer' neki adtuk. Na, legyen a tied: Székely-tempó. [Nem ingyen adták.] Dehogy! Meg van az fizetve. Tudja ü fogadott bennünket - már nem egyedül, ő volt a cigányfogadó. Aztán hozott búzát, hozott kukoricát, aztán volt szekere - akkor volt mindenkinek marhája - aztán csináltuk ezt a házat - abba az időbe' hoztak követ, dolgozott nekünk. "
Székely Istvánt, a tempó „tulajdonosát" is megkérdeztem:
„Icsán, ez az Ádám István - aki most is már öreg cigány-, ez hallotta valahun eztet a zenét. O akarta, hogy eztet mi is tanuljuk meg. Persze nem úgy volt. hogy ő adta, mert ő nem tudta adni az ízét... közösen. A zenét tudta, de nem mondta sohase, hogy honnét hozta. Vagy ő találhatta ki, vagy' összerakta, ezt nem tudni. Elhívott, jártunk hozzájuk - voltam én, Sükő Gábor István és Sipos István. "
A tempózás megtanulása sok időt, gyakorlást igényel. A mai széki fiatalok többsége eljár dolgozni, s így a tempót se tanulhatták meg jól.
„Vannak, de gyengék. Ütik a csizmájukat eleget, de hogy csináljanak valami figurákat ott, hogy az ember lásson mit rajta - nem!"

KRITIKA

Az alábbiakban közölt, különösebb magyarázatra nem szoruló dokumentumok Ádám Istvánra, a muzsikusra és az emberre egyaránt vonatkozó kritikák, amelyek táncosoktól, zenész kollégáktól s családtagoktól származnak. Nem teljes az a kép, ami így kialakul, de egyértelműen bebizonyosodik az, hogy miért tartják Icsánt Szék község egyik legjobb, legrátermettebb muzsikusának - zenekarával együtt.
„Hát márna szerintem Icsán Pista, aki megtartja inkább a régi szokást. Károly (Dobos: prímás) is elég jól muzsikál, csak azért ő valahogy nem olyan jó mestere a hegedűnek, mint például Icsán, nem szól a kézibe úgy a muzsika, olyan szépen. Én már ahogy látom, az Icsán Pista áll az első helyen. " „Icsánt nagyon szeretem azért, mert nagyon jó és régies nótákat húz... Pista bátyám - Icsánnal nagyon jól játszik Ádám Pista, gordonnal Ádám Sanyi |a fiai], ez prímázni is nagyon jól tud már a mai nappal. "
A zenekarról az is kedvezően nyilatkozik, aki egyébként Ádám Istvánt nem kedveli annyira: „Ippeg az a helyzet, hogy Icsánnak jó a bandája, ez hozza ötét helyre!" Külön dicsérik a bőgősét, aki nem csak ritmust játszik:
„Hát olyan bőgős nem volt Széken, mint márna Sanyi. Az Icsán Sanyi amit tud. a többi... nem is tud olyan jó hangokat fogni. "
A kedvelt, elismert zenész a jó hangulat kialakításáról is gondoskodik:
„Nem tudott egy se úgy mulattatni - nem igen tudott - mint az öreg. Igaz, hogy hallgatott is rám örökké. (Én hallgatok, ha van ki után!) De van aki után! (Van, sok is!) De az, amelyik belétoppint, mint veréb az aludttejbe, azután nincs mit hallgatni! (Nem is hallgatok utána.) "
Ádám   István játéktechnikáját,   a   követelményeknek megfelelő   előadásmódját   és repertoárjának gazdagságát kollégái is elismerik:
„Öreg, de még ebbe' a tempóba' nem tudjuk utolérni. "
„Icsán a legelső a „tempóba" Széken, az talán még alkotni is tud. Ő beletesz olyanokat a verbunkba, hogy tudom, azt akkor tette bele. Csakis tőle hallok olyant. Nem is tud olyant - egy se tud—, mint az Ádám István, az öreg. Olyan, mintha villany mozgatná az ujjait. "
„... valóságosan, ahogy kihúzza a széki lassút - amit az előbb elkövetett az öreg -, azt nem csinálja meg senki se... Legyen egy kicsi istened, te, erezz..., hogy tényleg átkozza áztat az izét. A nótának is megvan a maga módja, nem hogy összehányjuk, mint a szennyest! Hallgasson ide! Én, mikor a halálos órámon leszek, akkor is, ha épp ilyent elhúz - elhúzza ezeket a nótákat (lassúkat) —, én akkor is még fogok élni 48 órát!"
„Icsán, az tud legtöbbet ilyen vastaghúros magyarokat. "
Természetesen nem szereti mindenki Icsán muzsikálását (általában minden szeg a saját, megfogadott muzsikását tartja a legjobbnak).
„Hát fáj az Icsánnyal a lábam... Nem számít az, hogy gyorsan húzza vagy hogy, mi tudom én... valahogy ő megszaggatja, vagy mit csinál vele. Az ember jobban utána kell figyeljen. Nem olyan éles a muzsikája? Nem tudok úgy véle táncolni. Gyuricával szoktam, jó éles volt a muzsikája, az úgy vitte az embert! Kell vigye a zene az embert!" Sok zenész egészségét teszi tönkre az ital, s így a keresettől is elesik. A falu se becsüli sokra a részeges, megbízhatatlan muzsikust. Ádám István ez ügyben még az elődeit követte.
„Hát az öreg Ferenci ivott, de csak mértékletesen. Talán olyan korrekt cigány nem is volt, mint az öreg, s akkor Gyuricát is lehet mondani, s aztán Icsánt is. Ügy, hogy ezek elég mértéktartóak voltak. "
Ádám Istvánnal kapcsolatban az egyik táncos voltaképp megfogalmazza a művészet s így a művész tevékenységének létjogosultságát is (a lakodalomról beszél):
„Szomorú volt, de szép. Bejött a vőfély: levettem a húgomnak a pártát a fejiről« — ő elmondta, akkor aztán a cigány elkezdte: ^Elvesztettem a pártámat, jaj bánom, jaj bánom, csak a régi szeretőmet [sajnálom]*'. Akkor is csak ezt mondta, azért kimondta a lány áztat, amit akart. Nem o, de volt aki kimondja [helyette]. A cigány segített neki, hogy ő érezze meg áztat, hogy mondja meg, amit akart. Legtöbbnek így volt, nem érzésbül ment. Ment - régen pláne - az csak azért ment, hogy én megyek egy gazdához. "
A fenti   idézetek azt igazolják, hogy Ádám   István az anyagiak mellett erkölcsi elismerésben is részesül. A következő észrevétel viszont arról, a ma még mindig érvényes felfogásról tudósít, ami szerint a muzsikálás nem számít igazi munkának. Csorba István 'Kádár' (széki lakos):
„A zenészeket nálunk mindig becsülték, nálunk örökké becsülték, jól megfizették őket. Ebből éltek. Most már inkább dolgoznak, de akkor eleinte nem is dolgoztak ők. Ha elmentek neki/e kapálni egyet tíz vasárnapba, akkor egy csomó kukoricát összegyűltek, ő lemuzsikálta. Ó nem dolgozott, csak lemuzsikálta. (A muzsika az nem munka?) Hát mégis... ő tíz vasárnap muzsikált annyit, hogy a másik egész héten kellett kapáljon magának, hogy legyen egy annyi nekije. "
Ádám István nagyobbik fia - „Pityu, a kontrás" - az egyik, gyűjtés közben kialakult beszélgetés során egy- szinte vallomásszerű - nyilatkozatban fogalmazza meg az apját dícsérő véleményét.
,, az öreget addig nem akarom megbúsítani,de amikor az öreg meghalt, én végeztem! Én kontrás többet nem leszek. Öreg gyáros leszek, uram! (Szeretsz te jobban annál zenélni!) Á, ... nem megy. Tudod mért nem megy? Az öreg meghal, aztán járunk dolgozni. Ez úgy menne, hogyha csak őtet használná az ember. S akkor meg csak belőle nem lehet megélni. Mert... nagyravágyók vagyunk... Széken meg lehetne élni így mondjuk amennyi mindenem van; csak legyen mit egyek s mit felvegyek, s amim van maradjak meg avval. De hát... ki tudja, hogy mi kell? "
Ádám   István   élete   egybeesett   a   széki   muzsika (egyik?) „aranykorával",   a falu hagyományos életformájának felbomlása pedig öregedésével s kiöregedésével azonos időszakban következett be. Fiai - a bandája - elhagyták, nem muzsikálnak vele: az egyik elköltözött Székről, a másik a megélhetést biztosító, ma népszerű fiatal prímáshoz, Bubucihoz szegődött kontrásnak. Mint idős zenészt, már nem nagyon hívják muzsikálni.
„Aztán így egyedül itt... nincs hová menni sehová. De ha megyén az ember - elmegy egy házhoz - akkor mindjárt azt mondja, hogy a feleségéért menyen, ha meg egy idős asszonyhoz: azért menyen, hogy vegye el feleségének - s nekem pedig nem kell. Na, csak hírbe hozzák az embert, s nem mehetek sehova. Igen, bizony itthon kell üljek. Még amit nem is kell, még azt is dolgozom unalmamba.
Így aztán... lenne valami... egy kis rádiót, vagy amit kap; valamivel töltse az ember az idejit. Aztán többet nincs semmi követelésem magától soha. Csak annyi, hogy jöjjön el a temetésemre, ha meghalok. Azt szeretném, hogy lássam... de áztat nem látom meg, ugye? (... én nem tudom...) Nem biza, nem próbálta még maga se, ugye? Ne is próbálja maga még. Azt mondta az öregasszony - így hattá meg nekem —, hogy egy esztendeig hagylak, ha meghaltam, de mikor betőtt a második, téged is kísérnek. Így ajánlta nekem... azért nem muszáj, hogy igaz legyen!"
Végezetül álljon itt még néhány riport-részlet, amelyben Ádám István két alapvető dolgot fogalmaz meg: Széken a hivatásszerű muzsikálás fárasztó, speciális képességeket igénylő munka és hogy ennek ellenére szereti azt, amit csinál.
„Nagyon, nagyon nehéz és fárasztó. Menjen el kőművesnek — mert mi, kőművesek kővel dolgozunk - emelje a nagy köveket a tegye a falra és... minden. Este lefekszik és kipiheni magát, reggel megint dolgozik, amennyit tud. Igen, de itt, amikor élmények egy lakodalomba három napig - nem kell nekem enni se! Úgy tönkre teszem magamat! Nem kell nekem se étel, semmi, hogy csak aludjak, de még azt se tudom jól, mer' úgy el vagyok fáradva, hogy mindenem fáj. Nyak, karom, minden... az ujj aim is. Nagyon fárasztó. " „Igen. Hát aztán így van ez a mesterség. Még az is kurva volt, aki kitalálta ezt a hegedűt, s nem tudom, ki tudta kitalálni? Mikor kezdődött ez a világ, nem tudom, hogy is tudta kitalálni, s nem tudom, ki?
Szép, nagyon szép, de nagyon fárasztó. El se tudja képzelni egy másik ember, hogy mit jelent ez! Azt mondja: há' aztán mi az, ... a fene az. Könnyű húzni azt a vonót! Há' mi az - leülve! Igen, de adnék nekie csak két darab fát, hogy harminc órát húzza velem ott, csak ennyit, hogy ne halljam, hogy mit csinál -nyikorog! A fával csak mindig csinálja, mint mink! Nézze meg, hogy azt mondaná: menjen, a fene hogy egye meg, többet én nem...!"
Tud beszélgetni játék közben?
„...ne is szóljon hozzám, nekem nem kell, hogy beszéljek velük... vagy jöjjön egy nő oda, hogy engemet izéljen, fogdosson, engemet hagyjon békén! Nem kell, ha hegedű van a kezemben, hagyjon békét!"
„Milyen gyönyörű volt az a lassú, mit gondol maga, egy akkora nagy házba vagy csűrbe. Aztán körbeálltak az egész fiatalság, lányok, aztán azok a szép, régi lassúk... az öreg fiúk - régen, ezelőtt 40-50 évvel - olyan éneklést csináltak, hogy igazán érdemes volt, hogy hallgassa meg az ember. Tudták, úgy lányok, úgy fiúk. S a zenész ment, úgy ment, hogy gyönyörűség volt hallgatni. " „Ennek kell egy kicsi türelem, kell egy kicsi odaadás, aztán úgy nem, hogy tartok magamnak szeretőket és aztán nem tudom mindent megcsinálok - úgy nem tanulja meg. Engem se érdekelt soha, én nagyon szerettem ezt a hegedűt, élveztem nagyon. S még márna is. Amikor kiállók a három fiammal11, s élményünk muzsikálni - hermonika, kontra s bőgő, Sanyi mellettem van; aztán, amikor akarok úgy muzsikálok: tiszta élvezet. "
(A nyomdai munkák közben érkezett a szomorú jelentés, hogy ÁDÁM ISTVÁN 1980. augusztus 28-án, életének 72. évében meghalt.)

HELYNÉVMUTATÓ

Beszterce - Bistrita (Beszterce-Naszód m.)

Bonchida - Bontida (Kolozs m.)

Boncnyíres - Bont (Szolnok-Doboka m.)

Császári - Cesariu (Szolnok-Doboka m.)

Göc - Ghiolt (Szolnok-Doboka m.)

Gyulatelke - Coastă (Kolozs m.)

Kékes - Chiochis (Szolnok-Doboka m.)

Kendilóna - Luna-de-Jos (Szolnok-Doboka m.)

Kisszék - Săcălaia (Szolnok-Doboka m.)

Kolozs - Cojocna (Kolozs m.)

Kolozsvár - Cluj-Napoca

Magyarderzse - Dîrje (Szolnok-Doboka m.)

Magyarpalatka - Palatca (Kolozs m.)

Marosborgó - Mureseni-Bîrgăului (Beszterce-Naszód m.)

Nagybánya - Baia Mare (Alsó-Fehér m.)

Ördögősfüzes - Fizesul Gherleii (Szolnok-Doboka m.)

Szamosújvár - Gherla (Szolnok-Doboka m.)

Szászsebes - Sebes (Szeben m.)

Szék - Sic (Szolnok-Doboka m.)

Szentegyed = Vasasszentegyed - Sintejude (Szolnok-Doboka m.)

Szucság - Suceag (Kolozs m.)

Tírgoviste (Moldva)

Béla Halmos

István Ádám, szék band leader

The author wrote a biographical and musical monograph on the Szék band leader István Ádám Jr. Here, one section of this monograph, based on an interview with the band leader on his life, is included. It is complemented by comments and reminiscences from his family, his fellow musicians, other band leaders, and dancers from his village who love(d) his music.
István Ádám was born in 1909 and died in 1986 in Szék. His first language was Roma (Gypsy), but he also spoke Hungarian and Romanian. He was unschooled. At the age of twenty, he had to serve in the army for two years. After this period, he didn't leave Szék for any great length of time. He made a living on music, besides which he worked on the lands to support his family. Occasionally he would take on temporary employment, mostly in the surrounding districts. His lifespan coincided with the 'golden age' of Szék music, though he also had to see the breakdown of the traditions in his village when he was old. The members of his former band abandoned him, and as an elderly musician, he was no longer invited to play.

Ádám István 1974-ben.

Jellegzetes hegedűtartás.

Hegedűtartás és a balkéz fogásmódja.

Hegedűtartás és vonófogás

A hegedű és a vonó részeinek elnevezése Ádám István szerint

Lábjegyzetek:
*Megjelent: Zenetudományi dolgozatok 1980. pp. 85-113.. ill., kotta. Bibi. a jegyz... Másodközlés: In VIRÁGVÖLGYI Márta - FELFÖLDI László (szerk.): A széki hangszeres népzene. Planétás Kiadó: Budapest. 2000. pp. 398-425.. ill. (Jelenlévő múlt)

A felvételek hangzó és lejegyzett anvaga illelve a helyszínen készíteti jegyzetek az MTA Zenetudománvi Intézetének archívumában találhatók.
Depozit (román) = tartalék
Ádám István álltartót nem is használ,
fersing = szoknya
Ezt a hegedütartást. valamint a továbbiakban ismertetett bal- és jobbkéz technikát a zenetörténet korábbi időszakaiban a komolyzenei gyakorlatban is alkalmazták. Lásd: Robert Donington: A barokk zene előadásmódja című könyvének ..X. Vonósok" című fejezetét 73-78. oldal (Zeneműkiadó Budapest 1978).
Az említett prímás a fiával és a feleségével játszik együtt - a felesége, mint bőgős csak ritmust játszik.
Ádám István ilatal korában még hegedűn kontrázott, nem a ma használatos három húros kontrán.
Az élő beszéd még ma is őrzi Szék egykori városi mivoltát. A székieknek más község: falu.
A gyűjtés és az anyag feldolgozása még nincs befejezve. így a repertoár nagyságát és összetételét még nem lehet pontosan meghatározni. Mintegy 250-re tehető az eddig gyűjtött dallamtípusok száma. A tánc-műfajok szerinti összetétel: sűrű tempó 15: ritka 5: verbunk 5; magyar 50; lassú 40: csárdás 70: porka hétlépés 2: sebes lassú 10: egyéb 40 dallamtípus.
A kisgyerekek számára rendezett táncmulatság Széken.
A ..harmadik fiú" az unokája: Ádám Imre.